Sziénai Szent Katalin: Levelek

Miután megértette és meglátta, hogy Isten nem akar mást, csak a mi javunkat, s látja, hogy Istennek az van tetszésére és azt akarja, hogy a kereszt útján kövessük őt, megelégedett és örvend mindabban, amit Isten rábocsát betegségben, akár szegénységben, jogtalanságban és rágalmakban, akár az elviselhetlen vagy tapintatlan parancsban. Mindebben örvendezik és ujjong, és látja, hogy Isten a javára és a tökéletesedésre bocsátja rá ezeket. Nem csodálkozom azon, hogy az ilyen lélekben nincs szenvedés, hiszen kiirtotta magából azt, ami a szenvedés oka, az önakaratot -ami az önszereteten alapszik- és magára öltötte Isten szereteten alapuló akaratát.

Oh, drága testvérem Krisztus Jézusban, ha nem látjuk a szenvedés nagy hasznát

ebben az életben, amíg zarándokok vagyunk, akik mindig a halál végállomása felé rohanunk, nem fogunk megmenekülni. Mert sok jó származik a mostani szorongatásokból. Az egyik az, hogy hasonlóvá formálódunk a megfeszített Krisztushoz az szenvedéseinek és gyalázatainak viselésében. Nos, lehet-e nagyobb kincse a léleknek, minthogy magára öltheti az gyalázatát és szenvedéseit?

A másik, hogy a szenvedések megtisztítják a lelket bűneitől és hibáitól, gyarapítják benne a kegyelmet, és kincset szereznek az örök életre, mert Isten megjutalmazza a lelket szenvedéseiért és fáradalmaiért.

És jóllehet végtelen büntetést érdemelnénk, a maga irgalmassága szerint ebben a véges időben büntet minket; amely időben, ha türelemmel viseljük a szenvedéseket, törlesztünk és érdemeket szerzünk, ami nem következik abból a szenvedésből, amit a másik életben visel a lélek. 

A purgatórium szenvedésével ugyanis törleszt, érdemeket azonban nem szerez.