Egger Ágoston: A keresztény anya

Részlet Egger Ágoston: A keresztény anya c. könyvéből

"Nyugtalan a mi szívünk, amíg meg nem nyugszik benned, oh Istenem."- 

mondta Szent Ágoston.

Csak a tökéletes és az örök Jóságnak birtoka elégítheti ki és teheti boldoggá szívünket, ezt pedig csak a mennyországban a Jó Istenben találhatjuk föl. Szívűnk óhajának a legfőbb jóra kell irányulnia, s nem szabad abban megtűrnünk olyan vágyat, mely amazzal ellenkezik, mert különben önmagunkat csaljuk meg, s veszélynek tesszük ki örök boldogságunkat, csalóka, múlandó boldogság után futván, s azt nem találván meg sohasem!

Legelső feladatunk az életben, hogy szívünk hárfáját lehetőleg harmónikusan hangoljuk, s minél tökéletesebben oldottuk meg a feladatot,annál több békesség leszen osztályrészünk idelenn, s annál nagyobb joggal számíthatunk a teljes megnyugvásra Istenben. 

A nő szív, mely önmagát ajándékul adja, nemcsak mint hitves,hanem mint anya is. 

A keresztény anyai szeretet tisztább és eszményibb a természetes szeretetnél és ezt két szempontból múlja felül. A természetes anyai szeretet közeli célok felé irányul. Gondot visel a gyermek pillanatnyi jólétére, s annak földi jólétét, előhaladásának sikerét is szem előtt tartja. A keresztény anya szeretetében sem közömbös a gyermek jóléte, s földi boldogsága, de ennél meg nem állapodik. Szemei magasztosabb irányon a legfőbb jóra tekintenek: a mennyország örök boldogságára, melyért a gyermek teremtve van.

S ha nem is egyedüli, de legfőbb gondja mégis az, hogy gyermekét ezen célhoz juttassa.

Ezt a célt múlhatatlanul el akarja érni, mert vezérelvül az Úr szava áll előtte. 

"Mert mi haszna van belőle az embernek, ha megszerzi akár az egész világot is, de maga elpusztul vagy súlyos kárt szenved?"

(Lk 9,25)

Különbözik másodszor a keresztény anyai szeretet a természetestől abban, hogy rendelkezésére áll a mennyei kegyelem. A keresztény anya a házasság szentségében különleges malasztot nyert állapotbeli kötelességeinek elvégzésére, s vallásának kegyelemeszközeiből folytonosan új erőt és természetfölötti világosságot meríthet.

S így magasztos és nehéz feladatát nemcsak azon szeretetből végzi, melyet az Alkotó a szívébe oltott, hanem az egész világot meggyőző ama szeretetből, melynek forrása Megváltójának szentséges szíve.

Helytelen az anyai szeretet akkor, ha szem elől tévesztvén a nevelésnek valódi célját, hibás vagy legalább másodrendű célokért küzd. Ha megfeledkezik a mennyországról, s a gyermek lelki üdvével akkor gyermekében valóban csak a földi teremtményt szereti, s szükségképpen helytelenné válik szeretete is, amely azután a gyermeknek vesztét okozza. 

Az ilyen szeretet igazán vak, mert nem látja be, mint hiúsítja meg önmaga kényeztetés és nagyvilági szellem által a nevelésnek egész művét és mint viszi a gyermekét a szerencsétlenség útjára.

Úgy tartja a közmondás, hogy: valamit szeretnie kell az embernek, különben elpusztul. És ez kétszeresen igaz azon szívről, melynek az a rendeltetése, hogy önmagát ajándékul adja. S ha nem is hivatasa mindenkinek, hogy anyává legyen, még sem szabad a szívben az anyai szeretet helyének betöltetlenül maradnia.

A hiú nő mindennapi életében is hiú marad s nem fogja kizáratni a hiúságát a nevelésből sem.

Gyermekét keresztény módon nevelni teljesen képtelen a hiú anya. Sőt, azt éppen nevelési alapelvévé teszi. Tisztasághoz, illendő viselkedéshez szoktatja gyermekét - az emberek miatt; csinosan, sokszor nagyon is nagy költségen öltözteti- az emberek iránti tekintetből; a templomban jól kell magát viselnie, az iskolában szorgalmasan tanulnia, útközben minden csintalanságot kerülnie: hogy lelkész és tanító és minden ember, gyermeke miatt - az anyját dicsérje; hazugságot, nyers kifakadásokat, s hasonló gyermek vétségeket szigorúan dorgál, s büntet: ilyet senki se mondhasson, az ő gyermekéről. Hát hiszen jól volna mindez, és helyes, csak az indítóok volna más, mondjuk meg: keresztény. Így azonban az anya szelleme elkerülhetetlenül átszáll a gyermekre is. Az emberek ítélete és tetszésére irányuló hiú tekintet a gyermek lelkében tetteinek titkos rugója lesz, s ha még oly nemes hajlamok szunnyadnak is ott, a gyermekből hiú, coquette egyéniség válik. 

A gyermekek anyjuk szellemét öröklik, mint apró világfiak nőnek fel, s bennük a hitnek szelleme.

A nő szív, önmagát ajándékul adja, még akkor is, ha nem hitves, nem anya, nem szerzetesnő.

Vannak nők, akik nagyon is boldogok ahhoz, hogy megtalálhatnák szívük nyugalmát. Nem szorulnak rá, hogy az élet küzdelmeiben megfeszített erővel vegyenek részt: egyedüli gondjuk aszórakozás és a pipere, munkálkodásuk isnem több, mint pepecselő unalom. De e céltalan élet bármennyireis irigylésre méltónak látszik, szívükben legnagyobb szükségletüket nem nyugtatja meg: a nemes önfeláldozásnak szükségérzetét. Unatkoznak, mert a sokféle élvezetből sem tudja egy sem a szív ürességét enyhíteni. És mégis milyen közel megtalálhatják a nyugalmat! Isten országában ne unatkozzék senki sem! 

Szánandóbb és sokkal gyakoribb a nőknek egy másik csoportja. Sokan kénytelenek hosszú évek során ugyanazt az unalmas munkát végezni, akár valami géprészek. Szívüket ez nem élteti, pedig különben is árva és elhagyatott. Kezük munkájának zsoldja szűkös és fagyos, szívük szolgálatát pedig igénybe senki sem veszi; aszív, amely önátadásra van teremtve nem talál senkit, ki az ajándékot elfogadná; szőlőtőnek nincsen támasza, melyen magasba nöhetne. Anyák, kiket felemészt a munka és a gond; szerzetesnők, akik hivatásuk súlya alatt hamar kidőlnek: azok feláldozhatják magukat, s szívük alapszükségletére nyugalmat találnak.

De az elhagyott lelkekre ólomsúllyal nehezedik a tudat: Reám szüksége senkinek sincs, önfeláldozásom senkinek sem kell, irántam közömbös minden a világon.

Ekkor két eshetőség könnyen szokott beállni. Vagy visszahajlanak szeretetre vágyó szívnek indái saját énjére, s a nő kemény szívű, keményszívű, nőiséget megtagadó egoista lesz, környezetének és még inkább önmagának ostora. Vagy pedig, mert nőhetnek magasba, a földön futnak szét az indák, s körülfonják még a sarat is, és a nő elmerül a bűn fertőjében. 

A Katolikus Egyházban, egyiknek is, másiknak is könnyű útját állni. A katolikus szívnek abékét lehet és meg kell találnia. Meg a legelhagyatottabbak is bőséges kárpótlást találhatnak a vallásban mindazért, mit a viszonyok tőlük megtagadtak. Sőt, az önátadás alapvető jellemvonásának, az önhasznosítás óhajának is jut elég szerep.