Jean Raspail: Szentek tábora
Kételyeink soránt így vált napról napra, hónapról hónapra a rend a fasizmus egyik formájává, a nevelés kényszerré, a munka elidegenedéssé, a forradalom ingyenes sporttá, a szabadidő osztályprivilégiummá, a marihuána közönséges dohánnyá, a család fojtogató teherré, a fogyasztás elnyomássá, a siker szégyenletes betegséggé, a szex következmények nélküli időtöltéssé, az ifjúság állandó ítélőbírósággá, az érettség a szenilitás új formájává, a fegyelem az emberi személyiség, a keresztény vallás elleni támadássá...és a Nyugat...és a fehér bőrűek...Boris Vilsberg kutakodott, Boris Vilsberg kételkedett. Ez már évek óta így ment. Körülötte egy régi ország romjai halmozódtak.
* * *
Ez a deportálás a nyomor és az elhagyatottság leánya. Ami a bírói hibát illeti, bocsássák meg nekem, hogy ezt mondom, de ez mindannyiunk felelőssége. A gazdag világ elítélte a harmadik világot. Mindenféle – erkölcsi, gazdasági és politikai- korlátokat emelt, amelyek mögé a világ népességének háromnegyedét nem egy életre, hanem több egymást követő életre bebörtönözte. De lám, ez a gigantikus börtön most békésen fellázad. Az elítéltek megszöktek. Egymillióan, fegyverek és gyűlölet nélkül, azt hiszem, egyszerűen hagyom magam eltéríteni attól a gondolattól, hogy amikor ugyanazon a földön, a miénken, amely száz év káprázatos fejlődése végtelenül összezsugorított, csupán öt óra repülőút választ el egymástól egy olyan emberkategóriát, amelynek az éves átlagjövedelme nem haladja meg az ötven dollárt, és egy másikat, amelynek ugyanaz a jövedelme eléri a kétezer- ötszáz dollárt, akkor, akár tetszik, akár nem, van kizsákmányoló és kizsákmányolt…
