Scupoli Lőrinc: Lelki harc

Forrás:

https://www.katolikus-honlap.hu/0807/scupoli0.htm#1

Mert bármennyire kedvesebb is Isten előtt a lelkek üdvének munkálása, egyik-másik szeszélyünk megzabolázásánál; mindazáltal első sorban nem erről van szó; nem a te dolgod abban fáradni, ami magában véve jeles és dicsőséges, hanem első és fő kötelességed azt akarni, abban szorgalmaskodni, amit Isten akar, abban, amit az Úr nevezet szerint kötelességedbe tett s meg is vár tőled. Már pedig Istennek minden bizonnyal nagyobb kedve telik abban, ha minden igyekezettel s lelked egész buzgalmával magad indulatjain iparkodol erőt venni, mint ha csak egyikét is ezen indulatoknak szántszándékkal maga kényére hagyva, bármily nagy és fontos ügyben szolgálatjára lenni igyekeznél.

Minthogy tehát immár tisztán látod, hogy miből áll az igaz keresztény tökéletesség, s minthogy ez küzdelem nélkül, folytonos és kemény harc nélkül csakugyan nem járja: világos, hogy fegyverről kell gondoskodnod, négy biztos és múlhatatlanul szükséges fegyverről, hogy e lelki harc mezején helyt állj és győzedelmet arass. Kell hozzá őszinte meggyőződés magad elégtelenségéről; erős bizodalom Istenben; untalan gyakorlat és buzgó imádság.

      E négy kellék megannyi vezérelv: Magadban ne sokat bízzál! Bízzál Istenben! Magad is igyekezzél! Imádkozzál!

Magadban csakugyan nincs mit bíznod. Ezt mindenekelőtt tudnod, erről ugyannyira meggyőződve kell lenned, hogy különben, meghidd, e lelki harcban nemcsak diadalt nem fogsz aratni, de egyetlen gonosz indulatodon, a legcsekélyebb szenvedélyen sem fogsz győzedelmet venni. Ezt nagyon, de nagyon a szívedbe kell vésned és szüntelen szem előtt tartanod.

      Ugyanis vétkes természetünknél fogva nagyon könnyen ámítjuk magunkat, nagyon is hajlandók vagyunk bizonyos önérzetességre, mely igazán nem egyéb haszontalan szappan buboréknál; ezzel-azzal nagyra vagyunk, holott az egész egy nagy semmi, s jóllehet magunk mindenestül nem vagyunk egyéb egy nagy semminél, mégis azzal hitegetjük magunkat, hogy ki tudja mi minden lakik bennünk, építünk homokra, s támaszkodunk nádszálra. S ez már magában bajos állapot! Fokozza a bajt, hogy ebbeli csalódásunkat nem oly könnyű felismerni. Pedig tudnivaló, hogy ily alapra nincs mit építeni, de meg lehetetlen is, hogy ebben Istennek kedve teljék. Isten őszinte, igaz szívet akar látni bennünk, s bizonyára kedvesen veszi, meg is várja tőlünk ama csalhatatlan szent igazság elismerését, hogy ami jó és nemes van bennünk, az mind tőle van, ki minden jónak kútforrása, hogy tőle van minden erényünk s minden érdemünk, s nála nélkül magunktól egy szikra jó indulat, egy árva gondolat sem telik, mely Isten előtt kedves és az örök életre érdemes volna.

Mit ér Isten előtt, ami nem az ő akaratja szerint, ami nem az ő szent malasztjának hozzájárulása által történik?!

      Vagyis tudnod kell, szentigaznak kell tartanod, hogy semmiféle jeles tulajdonságod, akár a természet ajándékából valók, akár szorgalom által megszerezve, semmiféle egyéb kegyelembeli adományok vagy képességek, bármily jártasság a szentírásban vagy egyéb tudományokban, bármily számos évek során megszokott és szinte második természetté vált foglalkozás az Úr szolgálatában – mindez nem nyújt biztosítékot arra, hogy Isten szent akaratját teljesítjük: hacsak minden jó cselekedetben, melyeket végbevinnünk, minden kísértésekben, melyeken erőt vennünk, minden veszedelemben, melyet kerülnünk, minden keresztet, melyet Isten szent akaratjából elviselnünk kell, hacsak, mondom, mindezekben nem Isten szent malasztja munkál közre, és nem ő ad szívünk szándékának magasabb irányt; hacsak nem az ő szent malasztja volt minden igyekezetünknek éltető lelke.

Az elmét gyakorolni kell s igaz keresztény gondolkozáshoz szoktatni. Meg kell figyelni, a hit szempontjából kell megfigyelni a dolgok mivoltát, hogy lássuk, mi igaz, mi jó, mi rossz van bennök, hogy ennek-annak voltaképpen mi az értéke, nem a külszín vagy a világ ítélete szerint, hanem a maga valóságában.

Ily elmebeli gyakorlat által, ily tájékozódással a hit szempontjából, ha helyesen járunk el a dologban, legjobban megértjük s eszünkbe vesszük, mily kevésbe kell vennünk, mily hiú és csalárd jószágnak tekintenünk mindent, mit a vak és megszédült világ lelkendezve keres és minden úton-módon hajhász. Megértjük, hogy cifra cím, magas rang, kábító gyönyör, a világ minden vágyakozása nem vezet egyébre, mint hivalkodásra és lelki gyötrelemre. Hogy ellenben a keserűségekből és bántalmakból, melyeket a világ osztogat, igaz dicsőség támad, s a könnyekből forrás lesz, tiszta örömök forrása. Ily elmélkedésből a hit világánál tisztán látjuk, hogy nemes szívre, nagylelkűségre mutat, és az Istenhez való hasonlatosságra közelebb hoz bennünket, ha ellenségeinknek megbocsátunk s a rosszért jóval fizetünk; hogy többet ér, hogy nemesebb és sokkal felségesebb dolog a világot megvetni, mint uralni; hogy jelesebb és dícsőbb lélekre vall, Isten szerelméért a legcsekélyebb teremtménynek engedni, mint hatalmas fejedelmeken uralkodni.

      Többet mondok, ilyetén elmélkedésből világos lesz előttünk, hogy az alázatos önismeret többet ér a világ minden tudományánál; hogy magát mégoly csekély dologban megtagadni dicséretesebb és dicsőségesebb, mint erős várakat megvívni, mint hatalmas hadseregeken győzedelmeskedni, több, mint csodákat mívelni és halottakat feltámasztani.

Helytelen ítéleteink forrása és orvossága

Tény, hogy ítéletünkben az említett dolgokra és sok egyébre nézve akárhányszor tévedünk és szem elől tévesztjük a valót. Ennek oka nem egyéb, mint hogy első tekintetre legott a szeretet vagy a gyűlölet indulatjának engedünk. Ez elhomályosítja az értelmet, az elhomályosított értelem pedig nem látja a valót s helytelen ítéletet alkot a dologról magának.

Hogy tehát e megtévesztéstől magadat megoltalmazzad, vigyázz magadra, nehogy független szabad-akaratodat valamely rendetlen indulat hálóba kerítse vagy félrevezesse. Ha valamely tárgy figyelmedet megragadja, eszeden járj; vedd előbb jól fontolóra, ne hirtelenkedjél ítéleteddel, hanem okkal-móddal járj végére a dolognak, mielőtt akár ellenszenvből, ha természetünknek kelletlen dolog forogna szóban, akár ellenkező esetre, rokonszenvből megállapítanád ítéletedet, akár jobbra, akár balra.

Ha pedig a megvesztegetett értelem kedvére jár az akaratnak, az akarat még inkább megszédül, s annál hevesebben fogja azt a dolgot megszeretni vagy meggyűlölni, annál tüzesebben fog mellette vagy ellene kardoskodni, minden okosság törvénye és rendje ellenére. Az izzó szenvedély füstjétől még inkább megkábult értelem meg vaktába neki rontva az akaratnak, a dolognak szeretetét vagy gyűlöletét úgyszólván rája erőszakolja.

Miután tudniillik a nagy vétkek irtogatásában sokat fáradoztak, azontúl nem akarnak magok ellen erős harcot állani, röstellik elszenvedni a folytonos döféseket és zaklatásokat, melyek napról napra ismétlődnek bizonyos kisebb, de számra szinte fogyhatatlan gyarlóságok kigyomlálásával s némely apróságok irtogatásával, mely gyöngeségek napról napra, óráról órára több-több erőre kapnak s idővel szívüket végképp hatalmukba ejtik.

      Így akadnak, kik jóllehet másnak jószágára nem áhítoznak, de a magokéhoz, mit joggal bírnak, szerfelett ragaszkodnak. Akadnak, kik nem vadásszák ugyan, nem keresik tilos utakon, de nem is kerülik kellőképpen a kitüntetéseket és méltóságokat, nem szűnnek meg szívükben vágyakozni utánuk, s néha különféle tekervényeken utánuk is járnak. Megtartják ugyan a köteles böjtöket, de nem zabolázzák meg a torkosságot kelleténél több vagy jobbízű ételekre nézve. Irtóznak ugyan bizonyos förtelmességektől s tisztaság tekintetében nincs is panasz rájok, de nem hagynak fel bizonyos kedvenc szokásaikkal, melyek fölöttébb hátráltatják szorosabb egyesülésüket Istennel s lelki előmenetelük nagy kárával járnak. Azt nem is említve, hogy efféle dolgok mindenkinek, legyen bár mégoly szent, s éppen annak, ki kevesebbet tart tőlük, felettébb veszedelmesek, miért is minden fiának van oka, nagy oka, óva óvakodni tőlük.

Innen van az is, hogy ami jóban foglalkoznak is, nincs sok köszönet benne, mert jóravaló cselekedeteikben kevés a szellem, sok a mellékes tekintet; megvolna a jó szándék, de sok világi érdek s más-más titkos tökéletlenség keveredik közbe. S egyéb is járul hozzá, tudniillik a számítás elismerésre, köztiszteletre, hiú dicsőségre. Akik ennyiben vannak, nemcsak hogy előre nem mennek az üdvösség útján, hanem meg-megbotlanak s folyvást új meg új süllyedés veszedelmében forognak, minthogy az erényt igazán nem szeretik. De meg háládatlanok is az Úrhoz, ki az ördög rabságából őket kiragadta, s meg vannak verve vaksággal, mert nem látják a veszélyt, melyben forognak, hanem elég balgák azzal biztatni magokat, hogy nincsen baj.

Pedig e csalódás már magában is baj, annál nagyobb baj, minél kevesebbet szokás vele törődni. Ugyanis sokan, kik a lelki életre törekszenek, kelleténél jobban szeretik önmagokat (holott ahhoz sem értenek, hogy magokat igazán szeretnék!), kényesek s válogatósak az istenesség gyakorlataiban is, azokon kapnak, melyek jobban ízlenek nekik, melyek pedig nincsenek ínyükre, azokat elhanyagolják. Holott éppen az volna rendjén, hogy természetes hajlandóságaik s érzéki vágyaikkal harcra kelnének.

Mire nézve azt tanácsolom s azt kötöm lelkedre, kedves fiam, ne sajnáld a nehézségeket és küzdelmeket, melyekbe az önmegtagadás kerül. Mert ezen fordul az egész, s annál biztosabban, annál hamarabb fogsz győzedelmet aratni, minél jobban szereted a nehézségeket, melyek a tökéletesség ösvényen, kivált kezdetben utadba esnek, felkínálkoznak. És ha jobban fogsz örülni a fáradalmaknak s a kemény harcnak, mint a győzelemnek és dicsőségnek, minden egyébre hamarabb fogsz szert tenni, s biztosabban célt érsz.

Ha magadnak netalán úgy tetszenék, hogy már sok is volt a szenvedésből elégtétel fejében ahhoz képest, amivel ö szent felségét megbántottad (ami pedig még gondolatnak sem járja), gondold meg, hogy a mennyek országa áldozatba kerül, hogy nincs annak más útja, mint az önmegtagadás és békével tűrt szenvedések kereszt-útja.

Többnyire légy meggyőződve, hogy minél alaptalanabbak és méltatlanabbak szorongattatásaid forrásuk tekintetében, s ennélfogva minél nehezebb és keservesebb azokat békével elviselned, annál kedvesebb lész az Úr előtt. Midőn oly dolgokban is, melyek nincsenek rendén, és ezért mód nélkül zokon esnek, készséggel térdet-fejet hajtasz, és szíves-örömest hódolsz Isten szent akaratjának és rendelésének, ki tudomásul veszi minden szenvedésedet és minden mégoly helytelennek tetsző esélyt helyre üthet s minden bizonnyal javadra fog fordítani.