Thomas Merton: Hétlépcsős hegy

Valamennyiünk közül egyedül apámban élt elevenen a hit. Azt hiszem, mélységesen hitt és elszigetelt magányában értelme és akarata osztatlanul Isten felé fordult, anélkül, hogy szervezetének lassú roncsolódása ebben lényegesen akadályozta volna. Rátalált Istenre, aki vele és benne élt, s világosságot gyújtott benne, hogy testi szenvedését felhasználja lelki épülésére. 

"Ha felszállnék az égig, ott vagy. Ha az alvilágban tanyáznék, ott is jelen vagy." (138.zs.) Isten legnagyobb nyomorúságomban is elegendő fényt árasztott ahhoz, hogy észrevegyem, milyen mélyre süllyedtem, s belássam, hogy ennek egyedül én vagyok az oka. Bűneimért mindig bűneimen keresztül bűnhödtem, s saját poklomban égtem. 

Legalábbis homályosan látnom kellett, hogy a saját romlott akaratomban rothadtam, míg végre szörnyű nyomorúságom rá nem kényszerített arra, hogy feladjam az én akaratomat.

A Gondviselés, vagyis Isten szeretete igen bölcsen szóba sem áll az ember önző akaratával, és ráhagyja, hogy tegyen amit akar mindaddig, amíg maga akarja az életét kormányozni. Így mutatja meg, hogy a fájdalmas kudarcnak milyrn mélyeire sodorhat bennünket a saját tehetetlenségünk.

Lelkem akkoriban már pusztulásnak indult minden képességével együtt, mert ösztöneimet semmi sem fegyelmezte, s így a céltalan szenvedély lázongásával tomboltak bennem.

                                 .  .  .

Az egyik hátsó sarokban találtam egy elég elrejtettnek látszó helyet. Térdhajtás nélkül, egyenesen odamentem, és letérdeltem a padba. Amint ott térdeltem, először egy fiatal, nagyon csinos, 15- 16 éves lányra figyeltem föl: egyenes tartással térdelt, és összeszedetten imádkozott. Meghatott, hogy valaki, aki ilyen fiatal és szép, egyszerűen azért megy templomba, mert valóságosan és komolyan imádkozni akar. Mert nyilvánvalóan azért térdelt ott, nem pedig azért, hogy feltűnést keltsen. Lehet, hogy a szentek összeszedettebben imádkoznak, de ő is olyan elmélyülten térdelt ott, hogy látszott: egyáltalán nem törődik a körülötte levő emberekkel. Valóságos kinyilatkoztatásként hatott rám, hogy ilyen sok átlagembert láttam együtt, akik inkább figyelnek Istenre, mint egymásra. Nem azért jöttek ide, hogy kalapjukat és ruhájukat mutogassák, hanem hogy imádkozzanak, vagy legalábbis azért, hogy vallási, nem csupán emberi kötelességüket teljesítsék. 

Még azokból is, akik talán csak kötelesség tudatból jöttek el, hiányzott az a feszélyezett egymásrafigyelés, ami a protestáns templomokban mindig érezhető: ott az emberek határozottan emberi összejövetelre gyűlnek össze, mint szomszédok, ismerősök és legalábbis a félszemükkel, ha nem mind a kettővel, egymást figyelik.

Végre eljutottam az erény egészséges fogalmához,- rájöttem, hogy nélküle nincs boldogság. Mert az erények pontosan azok az erők, amrlyekkel megszerezhetjük a boldogságot. Nélkülük nem születhet meg az öröm, mert éppen általuk tudjuk összhangba hozni és irányítani a természetes energiáinkat és elvezetni a tökéletességre és az egyensúlyra -az önmagunkkal és Istennel való egységre, amely végeredményben örök békébe nyílik bele.

...az értelem csak elméletileg független a testi vágyaktól és vonzódásoktól. Folytonosan elvakítja és eltorzítja a szenvedély.

Nem egykönnyen felejtem el, hogyan éreztem magam azon a napon. Bensőséges és erős, gyöngéd és határozott sürgetés hajtott: "Menj misére!" "Menj misére!". Egészen új és különös volt a sürgető hang, valami erős, növekvő belső meggyőződés arról, hogy mit kell tennem. Olyan kedves volt, és olyan egyszerű, hogy alig tudok számot adni róla. Amikor pedig engedtem neki, nem diadalmaskodott fölöttem, nem taposott el izgatottan sietségében, hogy zsákmányaként megragadjon , hanem szelíd, de céltudatos irányítással vezetett tovább.

A legtöbben nem is sejtik mekkora a hatalma  Boldogságos Szűznek. Azt sem tudják kicsoda ő, hogy az ő keze által kapunk minden kegyelmet, mert Isten azt akarta, hogy ő is részesévé legyen megváltásunk művének.

Az ő közbenjárása által leszünk szentek. Isten azt akarta, hogy ez az egyetlen út vezessen őhozzá. 

XI. Pius pápa azonban Umbratilem kezdetű konstitúciójában határouottan kijelenti, hogy a szemlélődő élet sokkal gyümölcsözőbb az egyháznak, mint a tanítás vagy az igehirdetés tevékenysége.

Szent Tamás szerint háromféle hivatás van: a tevékeny élet, a szemlélődő, végül pedig a kettőnek az egyesítése, s ez a harmadik tökéletesebb az első kettőnél. Szent Tamás saját rendjének, a prédikáló barátok rendjének persze a vegyes élet a hivatása.

Szent Tamás éppoly határozott, kivételt nem ismerő megállapítást tesz, mint az Umbratilem: "a szemlélődő élet önmagában tökéletesebb, mint a tevékeny".

A szemlélődő élet közvetlenül és egyenesen Isten szeretetére irányul. Valóban ez a szeretet gyökere minden érdemnek. Mivel pedig az egyéni érdemszerzés növeli aMisztikus Test többi tagjának életerejét is, nyilvánvaló, hogy a szemlélődés sohasem válhat meddővé. Sőt, Szent Tamás érvei meggyőznek arról, hogy a szemlélődő élettel érhetjük el a legnagyobb lelki termékenységet.

A tevékenység csak akkor lesz tökéletesebb, mint a szemlélődés öröme és nyugalma, ha az Isten iránti szeretet túláradásából fakad. 

Az összes nagy keresztény misztikus: Szent Bernát, Szent Gergely, Szent Teréz, Keresztes Szent János, Boldog Ruysbroek János, Szent Bonaventúra azt tanítják, hogy a misztikus élet csúcsán a lélek Istennel lép házasságra. Ez az egyesülés csodálatos erőt önt a szentekbe: csöndes és fáradhatatlan energiát, hogy Istenért és a lelkekért dolgozzanak: hatásukra ezrével teremnek a szentek és megváltozik az egyház, sőt a világ történelme is."