Francisco de Osuna: Harmadik Lelki Ábécéskönyv, 1. rész

Szent Teréz Keresztes Szent Jánossal együtt állítja, hogy a szellemi- lelki örömöket, melyeket az imában ad az Úr, nem szabad keresnünk, mert az ellenség is tud hasonló érzéseket kelteni bennünk, melynek hatása: növeli a gőgöt, a megbecsülés utáni vágyat és azt a képzetet kelti az emberben, hogy a belső örömteli érzések által, melyeket az imában tapasztal, jobb másoknál. 

A hamis szellemi örömökkel az ellenség elaltatja a lelkiismeretünket, és elveszítjük éber figyelmünket a bűnre vezető alkalmakkal szemben. Csökken bennünk a felebaráti szeretet, a megbocsátásra való készség és nárcisztikus lesz belső életünk. Már nem Istenben gyönyörködünk, hanem önmagunkban. 

Már nem Istennel szeretnénk együtt lenni, hanem a belső örömet hajhásszuk. 

A Kármel egyháztanítói tabítják, hogy az Istennel való igazi egyesülés ismérve nem az, hogy az imában van- e részünk szellemi örömökben  vagy nincs, hanem, hogy- amint Krisztus tette- egyesülünk- e Krisztus akaratával, készséggel elfogadjuk- e mindazt, amit ad, még akkor is, ha az fájdalmas számunkra. 

Az igazi egyesülés Istennel a kereszten történik Krisztusban.

A hittel, vagyis bizalommal viselt szenvedésekben, amikor kiüresítjük magunkat, bemcsak a teremtményektől való elszakadással, hanem az önmagunk elképzeléseitől való megválással. Belesimulunk az Atya velünk kapcsolatos tervébe, még akkor is, ha nem értjük.

Szent Teréz tanítja, hogy nem szabad a belső örömöket önmagukért keresni, és óv a képzelődéstől.

Az ima során tapasztalt ún. belső szárazságokat -amikor nincs kedvünk imádkozni, nehezünkre esik kitartani benne- éppen azért adja az Úr, hogy ne ezekért keressük Őt, mint a csecsemő az anyja tejét, hanem felnőve vállaljuk Fiával a szeretet útját, ami áldozatok sorozata. Szent Teréz tanítása szerint az imában éppen azért ad belső örömöket az Úr, hogy az imádságos emberek kibírják a szenvedéseket, melyek által részt vesznek Krisztus üdvözítő művében a világ javára. 

Amint Szent Pál is mondja:

"Kiegészítem testemben azt, ami hiányzik Krisztus szenvedéseiből, testének az Egyháznak javára."

Nem szabad a belső örömökre törekedni, mert az ellenség a világosság angyalának álcázva magát -az érzések szintjén- utánozza Isten kegyelmét, és ha beleegyezünk, észrevétlenül beférkőzve a szívbe, sok kárt téve ott a hiúság és a gőg szellemével. 

Szent Teréz hangsúlyozza továbbá, hogy a belső kegyelmek, örömök valódiságának mércéje, vagyis hogy Istentől vannak- e, konkrét ismertetőjegyekben nyilvánul meg:

Növekszik- e bennem az alázatosság?

Növekszik- e bennem a felebaráti szeretet, mel,nek tettekben kell megnyilvánulnia? Képes vagyok- e áldozatot hozni? Tudok- e szívből megbocsátani, ha mélyen megbántottak? Végül: megvan- e bennem a béke és a belső öröm?

Szent Teréz hangsúlyozza, hogy ragaszkodjunk kitartóan mindennap a belső ima idejéhez, ami már Istené, és nem a miénk, de ha valamelyik nővérünk segítségre szorul, hagyjuk ott az imát és segitsünk. 

Leírja, hogy ismert egy papot, akit úgy elhalmoztak előljárói különféle hivatallal, hogy alig maradt ideje imádkozni. Engedelmessége miatt az Úr abban a rövid időben, amit Vele tudott tölteni, elhalmozta kegyelmeivel, és megjegyzi, nem látott embert, aki tökéletesebb lett volna egyesülve Istennel, mint ez a személy. Tehát ha nem saját hanyagságunk miatt vagyunk távol a belső imától, hanem a kötelesség szólít el, szívünkben azonban az Úrral vagyunk ,és bármit is teszünk, nem tágítunk mellőle -megadja ugyanazokat a kegyelmeket, mint azoknak, akik megtehetik, hogy minden külső tevékenységtől mentesen állandóan imádságban töltsék idejüket. 

Nemcsak a klauzúrás szerzetesek kiváltsága tehát a belső ima és az abban kapott kegyelmek, hanem bármely életállapotban élőké. Kívánatos, hogy mindenki gyakorolja a belső imát. Szent Teréz az elsők közt édesapjával ismerteti meg.

Szent Terézia anyánk bátorít, hogy fogadjuk el az imában kapott kegyelmeket (örömöket) anélkül, hogy ragaszkodnánk hozzájuk, de fölhívja a figyelmet: ha a legkisebb kétség is fölmerül afelől, hogy Istentől van- e valami vagy sem, akkor minden bizonnyal nem Töle származik, és ellen kell állnunk.

Szent Teréz azt is írja: ha tévedésből nem vesszük észre, hogy az ellenség kelti bennünk a jó erzéseket az ima idején, ne féljünk attól, hogy az Úr sokáig hagyja: más dédelgessen bennünket. Biztat, hogy bármilyen hibába esünk is, ha nincs bennünk rossz szándék és nem vagyunk gőgösek, Isten mindent a javunkra fordít: azzal, amivel az ördög halálunkat tervezte, életet ad vele.

Osuna leírja a valódi és állhatatosan gyakorolt belső ima gyümölcsét, amikor az ember imádságban eléri Istent, egy lélek lesz vele az akarat összekapcsolódása által, amikor már csak azt akarja, amit Isten akar, és Isten az ő akaratával marad, és ketten mindenben egyek. Isten és az ember eddig eltérő akarata annyira összhangba kerül, hogy mindegyikük boldog.

Az egyesülésnek az az eredménye, hogy az ember összhangban érzi magát saját magával és másokkal. 

Szent Teréz tanítja, hogy ezt emberi erőfeszítéssel nem lehet elérni, mert Isten ajándéka, csak előfeltételeit teremthetjük meg a kegyelem segítségével. Azáltal, hogy gyakoroljuk az erényeket; az alázat útján, vagyis az igazságban járunk, és a jót önmagunkban vagy másban Őneki tulajdonítjuk.