Idegen


Most tehát nem vagytok már idegenek és jövevények, hanem a szentek polgártársai és Istennek házanépe. Apostolokra és prófétákra alapozott épület vagytok, amelynek maga Krisztus Jézus a szegletköve. Benne kapcsolódik egybe az egész épület, s emelkedik az Úr szent templomává. Benne épültök egybe ti is a Lélek által Isten hajlékává.
(Efeziusiaknak 2, 19)


Hozzá járultok, mint élő kőhöz, akit az emberek elvetettek ugyan, de Isten kiválasztott és megtisztelt. Ti is, mint élő kövek, felépültök rajta lelki házzá, szent papsággá lelki áldozatok bemutatására, amelyek kedvesek Istennek Jézus Krisztus által.
(1Péter 2, 4-5)

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

2019. 07. 03., szerda: Most fény derül a modernizmus szerzőire!: Annaliese Michel ördögűzése során elmondott dolgok egyenesen a démonoktól

A szentek közbenjárása vagy a "Lábunk együtt járjon"...

Új evangelizáció