Fr. Dr. Barsi Balázs OFM: A megkísértés misztériuma

Sem a hébernek, sem a görögnek nincs két külön szava a "próbatételre", illetve a "kísértésre". A Szentírás mindig kísértésről beszél, ezért tisztázni kell minden esetben, hogy ki kit és mire kísért. Ha Isten "kísért" valakit, akkor az nem kísértés, hanem pŕóbatétel. A próbatétel pedig az ingyenes és személyes szeretet legbensőbb eseménye, tehát a szeretet világába tartozik. Ha a sátán vagy csatlósai "kísértenek" valakit, akkor ez csábítás a rosszra. A cél a kísértett személy elbukása. Ez a gonoszság világába tartozik. Míg az előbbi esemény az ember szabadságának és szeretetének a növekedését célozza, ez utóbbi az ember teljes pusztulását. 

Hogyan hirdethetnénk az embereknek a szabadulást, ha nem ismernénk magunk a megkísértettség állapotát, hiszen testvéreink szerte a világon hasonló kísértéseket szenvednek (vö. 1Pét 5, 9).

A papság lényegéhez tartozik tehát a megkísértett állapot elvállalása s elfogadása, már a hívekért is. Így tehát a papsághoz tartozik a pusztai állapot is. Minden papnak a szívében kell hordoznia egy pusztai remetét, csak akkor mehet az emberek közé, egyébként magát fogja hirdetni, vagy vallási sztár lesz, esetleg üresfejű, isteni fénnyel magát körülvilágító hordószónok, aki nagyot fog bukni a végén sokak romlására és sokak nevetségére.

A mi pusztaságunk nagy lehetősége: próbatétel által eljutni Isten tisztább ismeretére.

Az elmélkedés idején naponta ki kell vonulnunk a pusztába, és úgy kell visszajönnünk, mint idegenek és zarándokok, akik mindig valamitől megszabadultak, ami múlandó, és ami fogva tartotta a szívüket.

Sajnos, a legtöbb lelki embert megkísérti a veszély, hogy nem Jézus Krisztus lesz a tükre, akinek képére vagyunk teremtve (ahogy Prágai Szent Ágnesnek írja Assisi Szent Klára, aki Jézus Krisztus megtestesülésében , csendes, harmincéves názáreti életében, nyílvános működésében, kereszthalálában és feltámadásában szemléli magát), hanem saját előre kialakított ideálja, saját magáról alkotott megszépített képe.

Saját elvárásaiba majd beleroppan, és azt hiszi, hogy a szentség útján jár. 

Jaj annak a szent- jelöltnek, akinek lelkiatyja törölgeti, fényesítgeti és vele összefogva díszítgeti még szebb vonásokkal az önmagáról festett nárcisztikus képet!

Isten pontosan az ellenkezőjét teszi. Az ő pedagógiája abban áll, hogy összetöri ezt a képet. Amikor ez bekövetkezik, annak súlyos következményei lesznek. 

...ez a krízis a lehető legnagyobb eshetőséget adja neki, hogy valóban a szentség útjára lépjen.

Arra is vigyázni kell, hogy az összetört tükör- istenség szobrát ne próbáljuk összeragasztani, vagy újat alkotni helyette. Maradjunk ott a saját szemétdombunkon Jóbbal, de nagyobb bizalommal és végtelen nagy reménykedésben, hiszen nem lehet erőltetni saját megszületésünket; ez a kegyelem műve, de Isten fájdalmasan bábáskodó kezének érintéseit el kell fogadni, és abban az állapotban maradni, amelybe helyezett.

Mindenfajta sátáni kísértés mélyén ott van Ádám megkísértésének és bűnbeesésének (Szentlélektől feltárt) alapszerkezete: az ember isteni lénnyé akar lenni Isten nélkül, kegyelem nélkül. A hamis istenképek olyan, a sátán áltak is elősegített természetes és kegyelem nélküli próbálkozások, amelyekkel az ember saját maga fölé szeretne emelkedni. Az eredmény azonban az, hogy maga alá kerül, hogy az animalitás elönti pszichéjét. Az Istenhez emelkedés útja nem a kegyelem nélküli törtetés fölfelé , hanem az utolsó hely választása, tudva, hogy Isten a kicsinyeket felemeli. 

Ha Isten ölében vagyok: akkor jó angyalok vesznek körül. 

Az esti órák a jó angyaloké. Kritikus az az időszak állatra- emberre nézve egyaránt. A legősibb vallások, filozófiák foglalkoznak vele. Az átmenet időszaka, mint a hajnal. 

Gondolataink elmélyültebbek lesznek.

Érzékeny lesz a lét egészére!