A lélek nyugtalansága

P. Eloi Leclerc O. F. M.: Egy szegény ember bölcsessége

Ha mi valóban tudnánk imádni Istent, igazából semmi sem nyugtalanítana minket. A nagy folyók nyugalmával haladnánk át a világon.

Azt gondoltam magamban, hogy egy családban, ahol nincsen szolga, a dolog természetes rendje az, hogy az édesanya főz és szolgál az asztalnál, rendben tartja a házat, s ő az, aki mindig el van foglalva. S ezt természetesnek veszi. Nem érzi magát megsértve. Nem gondolja, hogy egy alantasabb rangra süllyedt. Nem tartja magát cselédnek. Szereti gyermekeit és férjét. Innét jön lendülete és bátorsága, hogy szolgáljon nekik. Előfordul, hogy fáradt, sőt nagyon fáradt, de nem lázad. Egy szerény körülmények közt élő családra gondoltam, melyet alkalmam volt közelről megismerni. Ott az édesanya feladata minden nehézsége és fáradtsága ellenére, sugározta a békességet és a boldogságot. Világosan láttam tehát, hogy hamis úton jártam, és nem az Evangélium szelleme vezetett. Ebből eredt minden neheztelésem. Azt hittem, hogy elhagytam a világot, mert foglalkozást változtattam. Lelkületet viszont nem. De most számomra minden tökéletesen megváltozott. Nem vártam tovább, hogy jobban elmélyüljek ebben a tökéletes felismerésben, amely nekem most adatott, hanem azonnal futottam, hogy testvéreim szolgálatára álljak. Azóta ez a felismerés, ez a fény egyre növekszik bennem, és a béke is. Most olyan szabadnak és könnyűnek érzem magam, mint a kalitkából kiszabadult madár.

- Hálát adhatsz az Úrnak- mondta neki Ferenc. - Amit most átéltél, az valóban tapasztalat. Most tudod, hogy mi az: kisebb testvér, Evangélium szerint való szegény. Az olyan ember, aki szabadon lemondott mindenfajta hatalom és uralkodás gyakorlásáról masok fölött, de akit mégsem rabszolgai lelkület vezet, hanem a legnemesebb lélek: Az Úr Lelke. Ez az út nehéz. Kevesen találják meg. Kegyelem ez, nagy kegyelem, melyet az Úr adott neked. 

Látod, a hatalom és uralkodásvágy nemcsak a világ urait vezeti, hanem a szolgákat is, akik nem fogadják el szabadon szolgai állapotukat. Ez az állapot aztán nyomasztó iga lesz, mely alatt az ember összeroskad és kínjában verejtékezik. Ez nem az Úr útja. 

Nem az az Evangélium szerint való szegény, aki rászorítja magát arra, hogy azt tegye, amit az utolsó, a rabszolga, hanem aki az Úr lelkével és szellemével teszi. Ez mindent megváltoztat. Ahol az Úr szelleme van, ott a szív nem keserű. Ott nincs helye neheztelésnek. Amikor még a világban voltam, a legutolsó dolognak tartottam a leprások ápolását. De az Úr megkönyörült rajtam. Ő maga vezetett közéjük, és én irgalmasságot gyakoroltam velük. Mikor visszajöttem tőlük, az, ami egykor keserűnek tűnt, édességgé változott számomra, lelkem és testem gyönyörűségére. Az Úr szelleme nem a keserűség szelleme, hanem az édességé és a vidámságé. 

- Ez a tapasztalat, melyet átéltem - mondta Rufin-, megtanított arra, milyen könnyű önmagunkról hamis képet alkotnunk, illúzióban élnünk. És szemérmetlenül az Úr sugallataiként fogjuk fel azt, ami nem egyéb, mint természetünk ösztönzése.

- Igen, könnyű illúzióba ringatni magunkat. Ezért olyan gyakori dolog ez. Mégis van egy biztos jel, amellyel leleplezhetjük. 

- Mi az?- kérdezte Rufin.

- A lélek nyugtalansága -felelte Ferenc. - Amikor a víz mozog, nyilvánvalóvá lesz, hogy nem tiszta. Így van ez az emberrel is. Akit felkavar a nyugtalanság, láthatja, hogy cselekedeteinek forrása nem tiszta. Ezt az embert egészen más vezetni, nem az Úr lelke. Mikor az embernek mindene megvan, amit óhajt, nem tudhatja, hogy valóban az Úr lelke vezeti- e. Oly könnyű bűneit az erények magaslatára emelni, és nemes, önérdek nélküli célok ürügyén magát keresni. És mindezt a legtisztább lelkiismerettel. De jön az alkalom, mikor az önmagának hazudó ember ellentmondásokba és ellenkezésbe ütközik. Ekkor lehull az álarc. Megzavarodik és indulatba jön. A "lelki" ember mögül, mely csak kölcsönvett maszk volt, előbújik a "testi" ember, az élő, eleven személy, és tíz körömmel védi magát. Ez a zavar és ez az agresszivitás kinyílvánítja, hogy az embert nem az Úr lelkének mélységei vezették.

Féltékenyen kell őrködnünk azon, hogy ki ne aludjék bennünk az imádság lelke.