Az imádság levegővétel a Szentlélekből

Életünk különböző eseményei közepette imádkozni annyi, mint engedni, hogy a Szentlélek belülről átalakítsa azt a történést, amely ér bennünket. 

Az imádságot abbahagyni annyi, mint szakítani Istennel.

A szeretet ára, hogy az imádságban megtanuljuk kibírni Isten csöndjét azzal a bizalommal, hogy Ő nem azért hallgat, mert elfelejtett, hanem azért, mert isteni életébe akar belenöveszteni bennünket.

"Imádkozzatok szüntelen!" Ne imákat mondjatok csupán! A szüntelen imádság nem egyéb, mint az isteni jelenlét állandó tudatosítása. 

Aki egyedül Jézust várja az életében, mint életének egyetlen Üdvözítőjét, az imádkozik igazán. Természetesen még ez sem kényszerítheti a Vőlegényt arra, hogy most jöjjön; de a várakozás, amelyben kizárólag Őt várjuk mint lelkünk Jegyesét és egyetlrn Megváltónkat, valóban bevezet bennünket az imádság legmélyebb titkába. 

Az imádság nem annyira a szavakon múlik, hanem az egzisztenciális odaforduláson Istenhez, amely történhet benső csendben, szavak nélkül is. 

A test imádsága a virrasztás, a lélek virrasztása az imádság. Testestül- lelkestül kell megnyílni Isten előtt: ez a győzelem útja minden kísértés felett.

Az életszentség a fölséges, mindenható és jóságos Úr dicsérete. Az adoráló, a könnyek között, szenvedve vagy fáradtan is éneklő, az Istent elragadtatottan szerető ember lesz szent emberré.

A dicsérő ima kilépés önmagunkból. Amikor valakinek azt mondom, hogy gratulálok! vagy köszönöm!, akkor kiléptem magamból. Ha Istennek mondom azt: Köszönöm!- akkor már átmentem a lelki halálból az életbe. 

Szent Bonaventura a Rend generálisa volt, később az Egyház bíborosa, és mégis kerülte az emberi élet piactereit, a hatalmasok társaságát, a test, a kényelem, az evilágiasság fórumait. "Jézus Szívébe, oldalsebébe menekülök, mint madár a sziklahasadékba, és ott tartózkodom"- mondta.

Ha valaki azt mondja, akkor imádkozik, amikor kedve van, valószínű nem jó úton jár, mert nem akkor kell levegőt venni, amikor kedvem van hozzá, hanem mindig. Az evéshez, iváshoz és levegővételhez nem kell kedv. Azért a vasárnapi szentmise kötelező, mert ott eszünk, iszuk és levegőt veszünk Istenből. 

Ha valami rendszeresen fontosabbá válik, mint a figyelmes imádság, akkor az a valami bálvány. A bálvány pedig önmagában megromlott és mindent megrontó valóság, mert alapvetően hazug. 

Nem azért feddi meg Mártát az Úr Jézus, mert dolgozik, hanem mert nyugtalankodik (lásd Lk 10, 41), s ez nemcsak az imádságban, de a szeretetbe is akadályozza. 

Csak úgy válhat minden cselekedetünk imádsággá, ha van a napnak egy bizonyos órája, amikor minden mást félreteszünk, s az Úr elé állunk. Nem fáradozhatunk gyümölcsözően testvéreink javáért, ha nem hordozzuk a szívünkben őket.

A zsolozsma a Szentlélek erejében közösségbe von mindazokkal, akik ezt az imádságot valaha is imádkozták és imádkozni fogják, illetve azokkal is, akiknek öröme és szenvedése hangot kap a zsoltárokban. 

A szeretet már az eljövendő világ kezdete bennünk. 

Ha az Úr Jézust egész szívvel követem, biztos lehetek abban, hogy boldog vagyok. Ő maga jelenti ezt ki. Úgyhogy el kell fogadnom, akár érzem, akár nem. Ha azonban azt keresem, boldog vagyok- e én most, akkor azonnal elillan a boldogságom. 

Igazi közösség csak az önző szeretet végső agóniájában születhet meg. 

A szeretet a másik létére mondott igen.

A kereszténység elsősorban egy végtelenül boldogító kapcsolat.