Életünk biztonsága

"Jézus lelkében fölujjongott. Íme, egy azon kevesek közül, akiben ott él a feszítő az élérhetetlen iránt. Azok közül való, akik fiatalos kedvvel mindig tudnak újat kezdeni s minden elért eredményt maguk mögött hagyni. Nem akarnak a jelenben elpihenni, vagy még inkább a múltban elandalogni. Jézus rögtön el is határozta, hogy ennek a sasnak sorsát kezébe veszi s föllendíti a messzi magasságokba."

"Mikor Jézus az első szavakat kimondotta, az ifjú szeme fölragyogott. Igen, ezt keresi, a tökéletesseget, csak az utat nem ismeri. De mikor Jézus folytatta, , halálos lett a csend. Íme, a döntés órája elérkezett. Nem volt sem az élvezetek embere, sem fukar, anyagias, pénzsóvár. De szerette azt a szép életformát, amelyet otthona nyújtott, életének biztonságát, amely megmentette a kenyérharc tülekedésétől. Szabad volt, és élvezte ezt a szabadságot. Tudott volna szegény is lenni, ha rászakad a nyomorúság. 

De a maga jószántából képtelen volt beleugrani ebbe a sötétségbe.

 A személyes elköteleződés csodája lezárt könyv volt számára. Már el volt barikádozva, tele volt tömve limlommal. Az életkultúra kifinomult igénye, sok önmagában szép dolog már birtokba vette őt. 

Olyan ember volt, aki nem képes önmagát teljesen kiüríteni és odaadni. 

Kevés ember iránt érzett Jézus ekkora részvétet. Ha bűnbánó lett volna, kezét vállára téve mondotta volna neki: "Menj békével, bűneid meg vannak bocsátva!"

De mit mondjon ennek a feddhetetlen és mégis reménytelen ifjú embernek? Szorongás fogta el lelkét, félelem és ijedtség jövőjét illetően. 

Mert akinek a magasba kellett volna szárnyalnia, a föld fogja maradt.

Az ifjú torkát is néhány percig a sírás fojtogatta. Aztán lehajtott fejjel távozott. Jézus és apostolai hosszan, csöndes bánattal tekintettek utána..."

(Idézet Halász Piusz: Krisztus él énbennem c. könyvéből)