Harry Potter, hinduizmus, jóga


A Harry Potterről:
"Azért aggasztó ezeket a könyveket olvasni, mert lehetséges, hogy kipróbálják a gyerekek a mágiát általa vagy elhiszik, hogy nem is olyan veszélyes, mint ahogy azt az ösztöneik sugallják. Ezért szükséges, hogy a szülők figyelmeztessék gyermekeiket a mágia veszélyeire."
(Jose Antonio Fortea atya, exorcista)


Az alábbi bejegyzést, ebből a könyvből fordítottam. A címe: Démonok (sárkányok) elpusztítása, amit az ördögűzők tapasztalnak és amit tudnunk kell
Írta: Charles D. Fraune

A hinduizmus egy hamis vallás (bálvány), amely a babonasághoz vezet, gyakorlatai által (jóga) démoni erőknek kiszolgáltatva az embert, nevezhetjük okkultizmusnak is. 

Az ördögűző atyák (Gabriele Amorth atya, Chad Ripperger atya) nagyon szigorúan ítélik meg ezeknek a történeteknek a hatását, azok biztonságosságát. Az, hogy fiataloknak lehetővé tesszük, hogy olvassák a Harry Potter- t, nem csupán megnyitja a kíváncsiságukat az okkult dolgok irányába, hanem még ennél is rosszabb.

Chad Ripperger exorcista atya nagyon sok fontos információval lát el minket az előadásaiban arról, hogy a Harry Potter című könyvsorozat (okkult, kitalált), milyen körülmények között jött létre, illetve hogyan népszerűsítették őket. Az írónő egy egész sorozatot automatikus írással rögzített, amely egy démoni segédlettel megalkotott technika. 

A varázslatok, amelyek a történetekben szerepelnek valóságosak, amelyeket a papok maguktól a boszorkányoktól derítettek ki. 

Ördögűzők elmondásai szerint a könyvben megnevezettek 60%- a olyan démonok valóságos nevei, amelyeket az ördögűzők megszállott emberekből kiűztek.

Egy - Ripperger atya által ismert- ördögűzőnek exorcizmust kellett végrehajtania három olyan gyermeken, akik egyszerűen csak elolvasták a könyveket. 
Az atya beszámolt egy megszállottal való esetéről, amely öt démonnal volt kapcsolatos, akik azt állították, hogy (a könyv szerzője) J.K. Rowling tőlük kapott ihletet a könyv megírására. 

Ripperger atya és az összes ördögűző atya azt ajánlják az embereknek, hogy kerüljék ezeket a könyveket.
Minden alkalommal, amikor ezeket a könyveket olvassák, amelyek hivatkoznak a démonok neveire, ünneplik és dicsőítik őket. 

Ezek a könyvek gyakran ünneplik a bűnt és a hibákat, amilyen a hazudozás és a jó megszerzése azáltal, hogy használjuk a gonoszságot. 

Gabriele Amorth atya egy cikkében ezeket tette közzé:
" A Harry Potter- rel kezded, aki úgy bukkan rád, mint egy szimpatikus varázsló, aztán az ördöggel végzed. Kétségtelen, hogy a sötétség Hercege valóságosan jelen van ezekben a könyvekben."

Mindeközben Amorth atya gyakran említi a következőt:
"Nem minden rossz", ha a gyermek a szüleivel elmegy megnézni a mozifilmet, amely nem mutat rá annyira, illetve kevésbé tónusosan a Harry Potter mágikus világára. Természetesen ez azt az illúziót keltheti, hogy a mozifilm éppen olyan biztonságos (nem kártékony), mint a könyv. A szülők hajlamosak lehetnek arra, hogy megengedjék a gyermeknek, hogy olvassa a könyvet szülői felügyelet nélkül.
Ahogy Amorth atya mondja, a film megtekintése miatt egy bizonyos fokú kíváncsiság léphet fel.
"A Harry Pottert olvasva egy kisgyermek bele lesz húzva a varázslat világába és innentől egy egyszerű lépés vezet a Sátánizmushoz és az ördöghöz."

Amorth atya nyilatkozata a következő:
"A Harry Potter a sötétség királyának az aláírása, melyben maga az ördög rejlik."

Az is ismert, hogy XVI. Benedek pápa (Ratzinger bíboros) a pápai kinevezése előtt kifejtette a véleményét a Harry Potter sorozatról, amelyet veszélyesnek ítélt a gyermekek hitére nézve, mindezek a szerzőnek írt leveléből váltak ismertté, ahol nagyon kritikusan fogalmazott.
"Kifinomult csábítások, amelyek alig észrevehetőek, mert a gyermekek keresztény hitét támadják, mély hatást fejtenek ki rájuk, a lelkükre is, még mielőtt a hitük megfelelően kialakulhatna."

https://www.lifesitenews.com/news/pope-benedict-opposes-harry-potter-novels/

Jose Antonio Fortea, ördögűző atya (www.crossroadsinitiative.com) hozzászólasait is nézhetnénk, például előhozakodhatunk egy megközelítéssel, amely szerint ő jóváhagyja a könyvet, egy bizonyos nézőpontból. 
Az egyik interjúja során ő azt mondta, hogy nem támogatja a könyv tiltását, úgy látja, hogy ez csak egy kitalált történet és "kifogásolhatatlan". Habár, ugyanennek az interjúnak a során megjegyezte, hogy a gyerekek hajlamosak utánozni azt, amit látnak vagy amit olvasnak, és még azt is hozzátette, hogy:
"Azért aggasztó ezeket a könyveket olvasni, mert így lehetséges, hogy a gyerekek kipróbálják a mágiát vagy elhiszik, hogy a mágia nem is olyan veszélyes, mint ahogy azt az ösztöneik sugallják. Ezért szükséges, hogy a szülők figyelmeztessék a gyermekeiket a mágia veszélyeire."

Mint ördögűző tudja a tényleges veszélyt, amely bármilyen mágia iránti kíváncsiság által létre tud jönni. 

A mágiának bármilyen csábító bemutatása nem csak a gyerekekre nézve jelent veszélyt a mai modern korban. Egy cikkben, amely a Harry Potter sorozat veszélyeiről szólt, Michael O'Brien író elfogadja Amorth atya álláspontját arról, hogy korunk embere fogékony a démoni erők irányában. Ő azt mondta Amorth atyának:
"Felhívom a figyelmét arra, hogy a modern ember elvesztette az érzékét a valóságos, természetfeletti démonitól. Ennek eredményeképpen nagyon sokan még inkább elérhetőbbnek, sebezhetőbbnek teszik magukat a démoni erők befolyására, akik azon dolgoznak, hogy megrontsák és lerombolják a lelkeket."










Népszerű bejegyzések ezen a blogon

2019. 07. 03., szerda: Most fény derül a modernizmus szerzőire!: Annaliese Michel ördögűzése során elmondott dolgok egyenesen a démonoktól

Lelkiségi mozgalmak, amelyek rombolják az Egyházat

Ripperger atya: Hogyan áll most a gonosz helyzete?